2014. július 29., kedd

Itt a sztorim 2. - a Felmenőkről


A történetem női ágon a dédszülőknél kezdődik.

A dédimamám és dédipapám szerelemből házasodtak. Mivel dédipapa lustaságát a tüdőbetegségére fogta, ezért dédimama látta el a férfiszerepet is, egész nap dolgozott a házban, a kertben és az állatokkal, éjszakánként varrt, Pestre a Hold utcai piacra járt fel eladni az áruját. 6 gyerekének nem nagyon jutott a szeretetből, az elsőt 1 évesen odaadták a nagyszülőknek, mikor jött a következő gyerek, és nem is került többé vissza a szülői házhoz. Így ő azt irigyelte, hogy a többi 5 otthon lehet, míg a kisebbek meg nővérükre voltak féltékenyek, hogy mennyivel több anyagi jó jut neki.


A mamám 3. volt a sorban. Annyira szegények voltak, hogy már kislány korában odaadták az urasághoz pesztrának. Így egyrészről elszipkázták az energiáját, másrészről nem kapta meg a szükséges szeretetet. Ráadásul, hozzá kellett mennie a papámhoz, mert már nem bírták otthon eltartani. Papa 17 évvel idősebb volt nála, nem mellesleg a falu összes trófeáját begyűjtötte már addigra. Egyszer még az oldalát is felhasították vasvillával, mert egy szénaboglyában más feleségével találták meg. Szóval a mamámra visszatérve: dühös volt mindenkire, általában mindig összeveszésben állt valamelyik falubélivel. A másik pillanatban meg maga volt a nyájasság és "mindentmegteszekérted", hiszen igyekezett a környezete összes energiáját és szeretetét begyűjteni.

Szóval anya ide született bele. 2 bátyja után ő a 3. a sorban, sokszor mondta neki a mamám, hogy "már azt se tudjuk, hogy csináltunk". Az anyám is energia- és szeretethiányosan nőtt fel, ráadásul olyan életet választott, ahol le kellett törni az egóját, mindenhonnan azt kapta, hogy ő nem ér semmit. Végre kinyílott számára a világ a 70-es évek végén, mikor férjhez ment, és beköltöztek a városba. Ekkor apám elkezdte nyúzni, hogy gyerek kell. Nem akart engem, de ezt még saját magának sem vallotta be. Engedett az unszolásnak, nem mert nemet mondani, hátha elveszíti a szeretetet. Azért jöttem hozzá, hogy megmutassam, mégis jó az anyaság. Nem sikerült. Ellopta az energiámat, ezért én úgy éltem meg a gyermekkorom, hogy folyamatosan féltem. Mivel apám rengeteget dolgozott, sosem volt otthon, így én lettem anya "okos nagylánya", és férje is egyben, meg a húgom apja. (Utólag leírni ezt nagyon vicces! :D)

Így lett kerek a történet. Megértettem végre a dühöm okát. Átláttam anyám és a többi felmenőm helyzetét, ezért könnyedén ki tudtam mondani, hogy megbocsájtok nekik. Aztán megbocsájtottam magamnak is, hogy nem előbb jöttem erre rá.

Minden Veronikánál töltött alkalommal egyre könnyebb lett/em. Voltak még mélységek, de már nem volt igazi szakadék. Aztán a szinusz görbe úgy 4-5 hónap alatt teljesen ellapult, és megindult a felszálló ág. :)



Folytatás: Itt a sztorim 3. - Az ajándék

Itt a sztorim - Magamról



Egész eddigi életemben energiahiányosan tengődtem, de én úgy hittem, ez a normális állapot. Utólag visszagondolva már az egyetemi évek alatt is voltak jelek, amik erre utaltak, pl.: gyors kifáradás, "mintha ott se lennék" érzés... Mikor dolgozni kezdtem, szinte egyfolytában halálosan fáradt voltam, de azt hittem, ez együtt jár az ingázással és a munkámmal.
Aztán megérkezett Zsombi, aki sokszor volt nyűgös, de még akkor sem gyanakodtam. 15 hónapos volt, mikor elkezdett harapni, minket és más gyerekeket is. Másfél éves kora körül kezdett kicsúcsosodni, hogy velem valami nagyon nem stimmel. Hirtelen nagyon agresszív és dühös lettem minden apró dolog miatt. Pár hónappal később, mikor Rozi is megérkezett a hasamba még meredekebb szakaszba értünk. Alig bírtam mozdulni is, és egyfolytában kiabáltam a fiammal. Próbáltam megoldást találni, voltam többször családállításon, csak a felszínt kapargattuk. Tudtam, hogy sok gyerekkori sérelem is van bennem, de éreztem, hogy valami mélyebb düh uralkodik felettem. Valahogy túléltük ezeket a hónapokat, s megszületett Rozó. 2013. január 7-én a férjem visszament dolgozni, anyám megérkezett segíteni, a lányom fejét elöntötte a koszmó, az arcát pedig a kiütések. Bennem még mindig nem állt össze a kép, hogy mi is történik velem/velünk. Rozi mindemellett nem aludt éjszakánként, nappal sokat nyűglődött és rengeteget bukott. Az igazi áttörés áprilissal kezdődött. A homeopata képzésen Rozi kiválasztotta magának Annamáriát, az egyik tanáromat. Rettenetes bömbölésbe kezdett, és valami olyan történt, amit egyszer majd külön megírok. A szituáció oldódása után Annamária elkezdte mondani, hogy ez a gyerek rettenetesen dühös rám, ezt mutatja az ekcéma. A koszmó azt jelzi, hogy a máj és az epehólyag működése terhelt. A bukások azért vannak, mert a tejem rossz minőségű (tele van a rossz rezgéseimmel). Ettől kezdve az volt a feladatom, hogy írjam össze, miért is vagyok dühös, aztán égessem el. Írtam-írtam, már úgy éreztem, hogy mindent kiírtam, mégsem javult igazán a helyzetünk. Közben folyamatosan hullámvasúton ültünk: Annamária letisztított, feltöltött, kicsit szuperül voltunk, aztán irány újra a szakadék. A szakadék sokszor annyira mély volt, hogy nézegettem a késeinket.
Júniusban akadtam rá Veronikára, akinél a magzatkommunikáció fogott meg. Reméltem, hogy Rozitól is meg tudja kérdezni, hogy miért haragszik rám ennyire. Igen, megtudta... :) és olyan információkhoz jutottam, amikre az Égiek tolmácsolása nélkül senki (egyéb halandó terapeuta) sem gondolt volna.


Folytatás: Itt a sztorim 2. - A felmenőkről

Itt a sztorim 3. - Az ajándék

Hetek óta érik bennem ez az írás.

Anya okozta számomra a legnagyobb gondot. Úgy gondoltam, ahhoz, hogy tényleg segítséget nyújthassak másoknak, és minden érintett magára ismerhessen egy-egy momentumból, ahhoz mindent le kell írnom. Anyával még sosem sikerült megbeszélnünk a történetünk, hol ellenállásba ütköztem, hol bólogató János volt, hol parázs vita lett belőle. Tudom, hogy az ő korosztályának ez nehéz ügy. Számukra az anyagi világ létezik, görcsbe rántja őket a kifelé mutatás kényszere. 
Ezért megpróbáltam kihagyni részeket, rébuszokban beszélni (írni), de sehogy sem ment a fogalmazás.

Aztán...

Tegnapelőtt délután kettesben maradtunk, és ki tudja hogyan... :) kinyíltak a csatornák. Először csináltunk egy Földanya meditációt, aztán elkezdtünk beszélni a történetünkről. Most először éreztem, hogy tényleg benne van az anyám!!! Végig tudtuk beszélni a sorsokat megértéssel, AHA élményekkel. Sőt! A végén elmondtuk az oldó mondatokat is! Nem is nagyon tudom megfogalmazni, mennyit is jelent ez a számomra: igazi ajándék...

Itt a vége a múltbéli eseményeknek.

Köszönöm kedves Rokonaim, hogy mindezt megtapasztalhattam általatok!
Hálás vagyok Nektek, Égiek, hogy ilyen tudás birtokosa lehetek!

Anya, nagyot léptél! Azt hiszem, most sejtetted meg életedben először, hogy milyen jól lenni. :)


2014. július 21., hétfő

Többemberes babák?

Miután megírtam az energiahiányos bejegyzést, gondoltam, megint sínen vagyunk, jöhet a folyamatos flow élmény...

De mégsem így történt: a másnap délelőtt is morgolódósan zajlott, míg rá nem jöttem, hogy van még mit leírnom a témában. :)

Zsombiról csecsemőként meg voltam győződve, hogy többemberes baba. Nem nagyon lehetett lerakni, csak rajtam szeretett lógni, sokszor nyűgös volt. Sűrű látogatója voltam a mamami.hu fórum hasonló című topikjának, ahol azért megnyugtattam magam, hogy nem csinálom rosszul a dolgom, a kötődő/válaszkész nevelés majd meghozza a gyümölcsét. Különben is kárpótolni akartam saját gyermekkoromért, amit én úgy éltem meg, hogy egyfolytában féltem. Úgy 18 hónapos kora körül szabadult el a pokol, mikor minden apróság miatt dührohamom volt. Ettől kezdve lerántott a mélység, és mire Rozi érkezett már romokban hevertem. Nos, őt szó szerint nem lehetett lerakni, csak rajtam aludt, vagy kendőben vagy a mellkasomon. Ezen kívül rengeteget sírt (inkább üvöltött). Extrém többemberes volt.

Kedves Anyatársaim, nincs olyan, hogy egy baba ok nélkül szuperérzékeny! Ennek mindig van háttere, s a legtöbb esetben mi magunk vagyunk az ok. Hiába fogtam Zsombit vagy ültem mellette egész nap, ő mégis úgy élte meg, hogy nem vagyok ott soha. A gondolataim máshol voltak, a múltamban éltem. Energiám nem volt, az övét loptam. Ő nyűgös volt, én emiatt rossz anyának éreztem magam. Őszintén szólva ez nem is állt messze az igazságtól. Ahogy Veronika szokta nekem mondani: a 70-es, 80-as évek szülötteinek nehezen megy ez az anyaság dolog, nem kaptunk jó mintákat. De lehet rajta dolgozni, és hihetetlen csodákat megélni!

Miután múlt csütörtökön összeállt a fejemben, mit is kell még leírnom, újra átkapcsolt a rendszerem, és telítődtünk energiával. Rozót vittem délben aludni, és rendkívüli dolog történt velünk: életemben először feszültségektől mentesen ölelhettem magamhoz, és tisztán áramlott közöttünk a szeretet. A lányom olyan extázisba esett, hogy pörgött-forgott az ölemben, az se tudta, hogyan bújjon hozzám... és én zokogtam... és megértettem, mi hiányzott még...




Hamarosan folytatom...

2014. július 15., kedd

Az energiahiányról

Több bejegyzésnek is nekiálltam az elmúlt napokban, de valahogy egyik sem akart megszületni.
Ma egy újabb energiahiányos periódust éltünk át, így értettem a jelzést, megírom erről a tapasztalataimat.

A női ágon már a 3. generáció óta gyűrűzött az energiahiány, ügyesen bedobtuk a tudatalattiba dühünket, melyet anyáinkkal kapcsolatban éreztünk, és ez megcsapolta rendesen az életerőt. Nyilván én (és a gyerekeim) éreztem magam legrosszabbul itt a sor végén, de csak nekem adatott meg az a spirituális fejlettség, hogy ezzel tudatosan szembenézhessek.

A tünetek:
- gyors kifáradás, az egyszerű feladatok is megoldhatatlannak tűnnek
- nem segít a pihenés, kikapcsolódás vagy csak igen rövid időre
- feszültségérzet a testben
- idegesség, aggódás, félelmek
- állandó morgolódás, kötözködés (energiát kell lopni), súlyosabb esetben veszekedések, agresszió
- nyűgös/hisztis gyerekek, hiszen elsősorban az ő erejükből gazdálkodunk
- nagy erejű feltöltés után is gyorsan visszakerülünk a padlóra

Mikor átbeszéltük a felmenőim életútját, és megértettem cselekedeteik okát, akkor helyre került bennem minden. Könnyen tudtam kimondani, hogy megbocsátom a sérelmeket, és tényleg hálás vagyok ezért a tapasztalatért. Megértettem azt is, hogy mit okoz, ha mástól energiát lopok. Valószínű, hogy előző életeimben én is ezt tettem másokkal. Ok és okozat. Most már átéltem mindkét oldalt, így elengedhettem ezt a megtapasztalást is.

Drámai a különbség mióta jól vagyunk. Könnyedén, gördülékenyen mennek a dolgok. Nincs aggódás, áthat az isteni gondviselés. A férjem tökéletes, a gyerekeim angyalok. :D
Ha esetleg mégis borul a rendszer, akkor elküldöm a bajaim Földanyához, és egy fél óra múlva jobban vagyunk.


2014. július 8., kedd

Fogyok :)



Rettenetesen bosszantott, hogy úgy éreztem, már minden apró részét ismerem a lelkemnek, kiveséztem, elfogadtam, felülírtam, amit kellett, és meg se moccant a súlyom.
Aztán "véletlenül" rábukkantam Jon Gabriel könyvére, és úgy tűnik megtaláltam a megoldást.
Akkor kezdtem el hízni, mikor orvosként munkába álltam. Csak most esett le, hogy már akkor is másként gondolkodtam, de még képtelen lettem volna megvédeni magam, így elbújtam a saját súlyom mögé.
Szóval kezdetnek fogtam a Leckekönyvem, és végignéztem újra az összes vizsgám. Ha kellett, megbocsájtottam magamnak (a felkészületlenségért, hogy nem álltam ki jobban magamért, stb.), a vizsgáztatónak (igazságtalanságért, figyelmetlenségért, stb.), ha jól ment, akkor megköszöntem az Égiek segítségét, és megdicsértem magam a felkészülésért.
Mikor evvel végeztem, akkor végiggondoltam a munkával töltött 2 év meghasonlásait, és hasonló módszerekkel felülírtam magamban.
Azóta fogyok... csak úgy... kb. 1 kg-ot hetente... leolvad a páncél...
Tisztában vagyok önmagammal, ki vagyok, honnan jöttem, és hová tartok.
És már soványan is meg tudom magam védeni. ;)

2014. július 3., csütörtök

Amit az ekcémáról megtanultam





- Baj van a határaimmal / nem tudom magam elhatárolni, ami miatt dühös vagyok.
- Valami készül a felszínre törni - viszket a bőröm, fel kell tépnem a határaim, még a vérem árán is.
- Megmutatkozik, hogy a rosszul meghúzott határok mellett elveszik az életenergiánk.
- Újra kell gondolnunk kapcsolatainkat, új határokat kell húznunk.
- Dühünket a saját vitorlánkba kell befogni, és egészséges kiállást tanúsítani önmagunkért.
- Testi szinten támogatni kell a májat és az epehólyagot, hiszen a düh által felhalmozott mérgeket eliminálni kell. Segítséget hozhat bizonyos ételek/ételcsoportok kiiktatása is.
- Ha beragadunk a szituációba, és nem indul meg belső változás, akkor a folyamat allergiás betegségekbe torkollhat.
- A krémek legfeljebb enyhülést hozhatnak, de a problémát sohasem oldják meg.
- Ha az ekcéma mégis "magától" megszűnik, akkor a legtöbb esetben vagy komoly lelki változás áll mögötte, vagy feltűnik egy súlyosabb betegség.
- Gyermekek ekcémája az anyának (szülőknek) szól.

2014. július 1., kedd

Kerekedik a világ...




Amíg nem tudtam, milyen érzés igazán jól lenni, addig azt sem értettem, hogy mennyire rosszul vagyok, csak sejtettem.
2013 tavaszán kezdődött, mikor megtapasztalhattam, milyen az, amikor energiával teli, békés és nyugodt vagyok. Ez az állapot ilyenkor csak 1-2 napig tartott, aztán a tudatalattim szeméttartalma gyorsan felemésztette, és újra visszakerültem saját poklomba. Számomra ez egy rettenetesen kemény időszak volt. Nem volt semmire energiám. 2 pici, nyűgös gyerekkel a nyakamban, sokszor úgy éreztem, nem éljük túl. Azok a pár órás jóllétek éltettek ilyenkor, hogy igenis van miért küzdeni. Ekkor küldték az Égiek számomra Veronikát is.
Rengeteget tanulhattam az ő segítsége által:
- Megértettem a dühöm okát, és láthattam, mennyi energiát vont el tőlem, amit eddigi életem során gyűjtögettem.
- Generációk óta görgettük a szeretet- és energiahiányt, valamint a férfi-női minta eltolódását. Megértéssel, oldó mondatokkal, hálával és köszönettel felül lehet írni a régi mintákat, melyek lassan újra írják a mindennapokat.
- Megtapasztalhattam, hogy a gyerekek mennyire érzékeny tükrök, és csak akkor láthatom a valódi énjüket, ha saját magam is jól vagyok.
- A múltamban éltem, a régi dolgokon rágódtam. Hiába töltöttem a gyerekem mellett 24 órát, emiatt mégis úgy élte meg, hogy nem voltam vele.
- Leraktam a régi párkapcsolatok súlyos puttonyát is, mintha prés alól szabadultam volna. :)
- Lassan kirajzolódik az utam, miért jöttem, mi a feladatom.

1 éve, hogy meghaltam, és újjá születhettem.
Általában jól vagyunk. Néha vannak borulások, de viszonylag gyorsan rendezem. A gyerekek boldogak, szépen jönnek a fejlődési ugrások. Zsombi ma tanult meg pótkerék nélkül bringázni, Rozinak úgy 10%-os az ekcémája a legrosszabb időszakhoz képest.
Úgy jó minden, ahogy van - hálás vagyok minden megtapasztalásért!